Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kaszinókban mégsem lehet dohányozni! - Sikertelen a hackelés

Tegnapi bejegyzésemben a nemdohányzók egészségét védő törvény módosítási indítványának banyújtásának bemutatásával rámutattam, hogy milyen furcsa módon, megtévesztő címadásokkal módosítják a törvényeket (jelen esetben Víziközmű szolgáltatásként). Azóta a magyar jogrendszerben jártasabb emberek körbe járták a törvényt és kiderült, hogy az Alkotmányügyi Bizottság és annak elnöke súlyos hibát vétett.(Szerencsére)

Ugyanis a 2011. évi XLI. törvény nemdohányzók egészségét védő törvény módosítását írja elő és ennek 17. § előírja, hogy a módosítás mikor lép hatályba és az előző törvény mikor veszti hatályát.

17. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) A 2-11. §, a 13-16. § és a 18. § 2012. január 1-jén lép hatályba.

(3) Ez a törvény 2012. január 2-án hatályát veszti.

Szóval ezek a jogi doktorok az előző törvény paragrafusát módosították, amely pont hatályát veszti.

Mindenesetre további információk itt: katt ide!

Az elöbbi linken további érdekességek olvashatóak arról, hogy milyen fergeteges gyorsasággal kinyomtatták a 2011. december 30-án megszavazott módosítókat.

Ha oknyomozó újságíró lennék, akkor kinyomoznám, hogy milyen biznisz van a Viziközmű szolgáltatásokban, mert nem hiszem, hogy a nemdohányzók egészségét védő törvény módosítása miatt siettek ennyire.

Az is érdekes, hogy az egészségvédő paragrafusok életbe léptetésére fél évet kellett várni az egészség ellenes intézkedés éltebelépésére elég volt másfél nap.

Mentségükre legyen mondva, az MSZP még ezt a védelmet sem tette meg.

Miért fontos, hogy ne legyen kiskapu?

Mert eddig a sportlétesítményekben sem lehetett volna dohányozni. Azaz bowling termekben és biliárd termekben. Az üzemeltető viszont berakott valami éttermet és akkor azt mondta, hogy az bizony nem sportlétesítmény. Igy pl. én bowlingozni sem tudtam elmenni sehova., mert dohányoztak Nem kételkedek abban, hogyha lehetne kaszinókban dohányozni, akkor előbb utóbb mindenki kaszinónak nyílvánitatja a helyét. (persze a kaszinó nyitási szabályok enyhítése után.)

0 Tovább

A KDNP hackeli az Alkotmányt és a nemdohányzókat védő törvényt

Már nem először fordul elő, hogy pont a vallásos embereket képviselő KDNP emberei hackelik meg a nemdohányzók egészségét védő törvényeket. A fővárosi közgyülésben a teljes budapesti KDNP-és frakció az aluljárók dohányfüstmentesítése ellen szavazott. Akkor 1 szavazattal sikerült Budapestnek megtenni az első lépést a nemdohányzók egészségének védelmében és egyúttal példát mutatni az országos nagypolitikának. Második lépés megtétele előtt a KDNP-és képviselők már rájöttek arra, hogy a szavazás nyilvánosan követhető és mégis szégyen egy olyan párt tagjaként támogatni nyilvános helyeken a dohányzást, amely párt egyéb nyilatkozataiban jóval kevesebb ember halálát okozó drogok használatát kriminalizálja. Igy sikerült egyhangú szavazással elérni azt, hogy virtuálisan dohányfüstmentesítették a BKV megállóit. (Az igazság az, hogy nem Budapest volt az első ebben a kérdésben, de a tömegközlekedésben itt van a legnagyobb számú utasközönség...)

Az Országos politikában voltak furcsaságok a KDNP részéről. Például amikor a nemdohányzók egészségének esetleges fokozottabb védelmének első paragrafusai nyilvánosságra kerültek akkor Harrach Péter sajtótájékoztatón állt ki a dohányzás mellett.

A 2011-es év közepén Dr. Balsai István, mint az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi  bizottság elnöke aláírt és szavazásra benyújtott és a parlament által megszavazott módosító indítvány kb. 20 milliárddal kedvezett a dohányiparnak. Szerencsére a TASZ résen volt és aktívizált néhány állampolgárt és a képviselő illetve most már alkotmánybíró(!)  rájött, hogy ez már nem a 90-es évek amikor még el lehetett rejteni az információt, mert minden csak nyomtatva volt valamilyen közlönyben és mire kinyomtatták már az sem volt a legfrissebb (illetve lehetett erre hivatkozni).

A 2011-es év utolsó munkanapján dohányipari lobbi az utolsó pillanatban elérte, hogy Dr. Salamon László KDNP-és azaz keresztény és vallásos (!!) képviselő az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság (továbbiakban Alkotmányügyi bizottság) jelenlegi elnöke hasonló bakit (ha nem nagyobbat) követett el és a dohányipar egy lábbal még mindig épületen illetve ajtón belül maradjon. (Később innen egyszerűbb lesz berúgni az ajtót. Legyünk jóságosak és higgyük azt, hogy csak tévedésből írta alá azt amit aláírt.

Szóval mit is írt alá ez a mélyen tisztelt képviselő, az igazságügy doktora és mint az Alkotmányügyi bizottság elnöke?

Valamit amit állítólag a VÍZIKÖZMŰ-SZOLGÁLTATÁSRÓL SZÓLÓ T/5206. SZÁMÚ TÖRVÉNYJAVASLAT T/5206/75. SZÁMÚ EGYSÉGES JAVASLATÁHOZ nyújtottak be. Na és mi az? Valójában a nemdohányzók védelméről szóló törvényhez benyújtott módosító indítvány. Ezért kerestem két napig a www.parlament.hu-n! ÁLNÉVEN NYÚJTOTTÁK BE A JAVASLATOT! Azaz hackelték a törvényt.

http://parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_madat?p_ckl=39&p_izon=5206&p_alsz=91

Ha Kövér László az index.hu újságíróinak kitiltása után meg akarta volna tartani a következetesség látszatát, miután elolvassa a módosító indítvány címét és értelmezi annak tartalmát, homlokára csap és úgy rúgja picsán ezt a salamonlászlót, hogy kiszáll a parlamentből és közben ezt kajabálja a nagy paraszt, harcsa bajusza alól: "Addig nem gyühetsz a parlamentbe, amíg biztosak nem lehetünk abban, hogy megtanulsz egyértelműen fogalmazni és nem járatod le a parlament méltóságát azzal, hogy a szabályokat és az átláthatóságot megkerülve ilyen irományokat nyújtasz be elém!! Engem nézel hülyének vagy Te vagy egy nagy marha, hogy aláírsz ilyeneket? Vazze!

De nem így történt. Hanem szavazásra érdemesnek ítélték a módosító indítványt és annak rendje és módja szerint meg is szavazták...

Azonban ha már az új Alkotmányügyi bizottságnál tartunk és mégis egy jogi doktorról van szó, azért nem ártana alkotmányos szempontból is megvizsgálni a kérdéses indítványt és akkor talán a jogszabályt is.

Mivel a dohányfüstnek nincs minimális egészségügyi határértéke, azaz a környezeti dohányfüst minden dózisban egészségkárosító és a kaszinókban emberek is dolgoznak, ezért a módosítási javaslat határozottan sérti az új Alkotmány XVII. cikk (3) bekezdését, a XX. cikk teljes egészét és ellentétes a XXI. cikk (1) bekezdésével. (Egyébként A nemdohányzókat védő törvény 2. paragrafusának 3. bekezdése alapjában ellentétes az Alkotmány előbb említett részeivel, de ez a módosító 89. paragrafus "csak" egy c. pontot tesz hozzá. Egy nemdohányzókat védő törvényben milyen dolog a dohányzást engedélyezni? De nem most derül ki, hogy az állam alkotmányellenesen, az állampolgárok egészségére veszélyeztetően jelöl ki a törvényben leírt módon dohányzóhelyeket, de a nemdohányzóknak - köztük gyerekeknek - ebbe bele kellett nyugodniuk. Eddig, mert ha már újragondoltuk/ták az alkotmányt, akkor a törvényt sem árt hozzáigazítani.)

Magyarország Alkotmányának internetes elérhetősége:

http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/mk11043.pdf

A TASZ kezdeményezése a Balsai ügyben nagyon sikeres volt. Hasonlóra lenne szükség.

Mindenki (itt a nemdohányzó moderátorok valamelyikére és magamra gondoltam, mert kb. ennyien olvassuk ezt blogot) a lelkiismerete szerint írjon, mert az alábbi egy javaslat, amit a TASZ mintájára írtam, de a saját gondolataimat is beleírtam:

Címzett: laszlo.salamon@parlament.hu,

Másolat: tasz@tasz.hukover.laszlo@parlament.hu, janos.lazar@parlament.hu

Tárgy: Közérdekű adatigénylés - 05206-0091 módosító indítvánnyal kapcsolatban

Szöveg:

Az Alkotmányügyi Bizottság elnökének

Tisztelt Elnök Úr! 

A sajtóból, majd a parlament honlapjáról tudomást szereztem arról, hogy az Alkotmányügyi Bizottság nevében az Ön aláírásával, ÁLNÉVEN mint VÍZIKÖZMŰ SZOLGÁLTATÁSRÓL szóló indítvány (5206-0091) került egy a dohányzás szabályait enyhítő indítvány az Országgyűlés elé az Országgyűlés elnökének jóváhagyásával, amelyet végül a parlament elfogadott.

http://www.parlament.hu/irom39/05206/05206-0091.pdf

Tekintettel arra, hogy az indoklásban nem az indítvány benyújtásának oka illetve a módosítás fontosságának tényleges indoklása jelent meg, hanem a módosító javaslat más szavakkal történő megfogalmazása, ezért szeretnék tájékozódni az ügyben attól a személytől, akinek tetten érhető a felelőssége ebben a kérdésben.

Ezért arra kérem az Elnök Urat, hogy a következő kérdéseket a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény 19-20. §-ai alapján szíveskedjen megválaszolni:

1. Kérem, hogy tájékoztassanak arról, hogy ki, illetve milyen szervezet működött közre a módosító javaslat kidolgozásában!

2. Kérem, hogy tájékoztassanak arról, hogy a Bizottság vagy bármely tagja felé a dohányipar képviselői (gyártó cégek, Magyar Dohányipari Szövetség) kezdeményezett-e találkozót, illetve sor került-e ilyen találkozóra! 

3. Kérem, hogy küldjék meg részemre a módosító javaslat előkészítésével kapcsolatos összes bizottsági dokumentum másolatát, beleértve a Bizottság által készített- és a külső forrásból származó anyagokat!

4. Kérem nyilatkozzon arról, hogy mennyire tartja átláthatónak, hogy a dohányzás szabályait módosító indítványt, MINT VÍZIKÖZMŰ SZOLGÁLTATÁSRÓL SZÓLÓ módosító indítványt nyújtotta be?

5. Kérem nyilatkozzon arról, hogy a módosító indítvány szerkezete és indoklása megfelel-e az Ön szakmai igényeségről alkotott elképzeléseinek?

6. Kérem, hogy nyilatkozzon arról, hogy mennyire vették figyelembe a módosító indítvány aláírásakor a Magyarország Alaptörvényének XVII. cikk (3) bekezdését, a XX. cikk teljes egészét és a XXI. cikk (1) bekezdését?

6.a) Magyarország Alaptörvénye XVII. cikk (3) bekezdése: Minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.

Az Ön aláírásával benyújtott módosító javaslat nem tartja tiszteletben a kaszinókban dolgozó nemdohányzó emberek egészségét.

6.b) Magyarország Alaptörvénye XX.  cikk (1): Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. (2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élõlényektõl mentes
mezõgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem
és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint
a környezet védelmének biztosításával segíti elõ.

Az Ön aláírásával benyújtott módosító javaslat dohányfüstölést, mint a környezet szennyezésének tiltását oldja fel és ez nem biztosítja a környezet védelmét (ráadásul zárt térben!) azaz nem biztosítja az alkotmány XX. cikk (1) bekezdésében leírt testi egészség megvalósulásához szükséges (2) bekezdésben leírt kereteket. A kaszinókban dolgozó vagy ott szórakozó emberek egészségét veszélyezteti azzal, hogy a környezetre veszélyes dohányfüst képzését a kaszinókban való tiltását feloldja.

6.c) Magyarország Alaptörvénye XXI. cikk (1) Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.

Az Ön aláírásával benyújtott módosító javaslat pont ellentétes az alkotmány ezen cikkelyével azaz nem érvényesíti a kaszinókban dolgozó vagy ott szórakozó nemdohányzó emberek jogát az egészséges környezethez, mivel a dohányfüst jelenléte kizárja az egészséges dohányfüst jelenlétét.

Adatigénylésem a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 19-20.§-ain alapul, kérem, hogy ennek megfelelően jelen közérdekű adatokra vonatkozó megkeresésemnek 15 napon belül tegyen eleget. 

Kiegészítésként az OEFI, azaz Magyarország hivatalos egészségügyi szervezetének álláspontját közlöm Önnel:

A dohányfüstben levő egészségkárosító anyagoknak nincs biztonságos szintje: nincs olyan kis mennyiségük, aminek a belégzése ne lenne ártalmas.

http://www.cikiacigi.hu/nagyok/mivana.html

Én nem vagyok alkotmányjogász. Én nem tudom, hogy milyen bajok lehetnek az alkotmányban. Én eddig is azt gondoltam, hogy az alkotmánynak csak a felét tartják és tartatják be, már akkor jobb élet lehetne Magyarországon. Nem kételkedek abban, hogy elődei feleennyit sem tettek a nemdohányzók  egészségének védelméért, de Ön e módosító indítvány benyújtásával ezen a területen is visszalépett az elődei nyomdokaiba.

Kérem Önt mint, az Alkotmányügyi Bizottság elnökét, mind a törvények alkotásakor, mind a módosító indítványok benyújtásakor vegye figyelembe Magyarország új Alaptörvényének szabályait!

Köszönettel:

0 Tovább

Dohányzó képviselők vs. index.hu

Az index.hu újságírói állítólag megsértették a parlament méltóságát és ezért nem kapnak parlamenti belépőt az alábbi videó elkészítése miatt. Érdekes, hogy a kamerák előtt, a parlamentben dohányzó azaz drogozó képviselők nem kapnak ilyen levelet a parlament vezetőitől. Olyan szégyen, hogy pont ennek az oldalnak köszönhetjük, hogy a nem dohányzók egézségének védelme törvényi szinten erősődik. Ez az MSZP hibája. Tényleg, most jut eszembe, hogy az MSZP sem volt jobb amikor az Ő házelnökük tiltotta ki a kamerákat. A FIDESZ csak folytatja azt a gusztustalanságot amit még az MSZP kezdett. Ha nem lennénk Mi, Magyar állampolgárok a vesztesei a demokrácia látható csökkenésének, akkor azt mondanám, hogy most az MSZP visszakapja amit elkezdett. Igaz, hogy aki elkezdte a kamerák kitiltását az később a FIDESZ-hez is dörgölőzött egy kicsit.

Remélem a FIDESZ és Orbán Viktor bukása után nem vonják vissza a 2012. január 1-én életbe lépő nem dohányzók egészségét hatékonyabban védő törvényeket! Azt is remélem, hogy nem az EU fogja megbuktatni Orbánt, mert az csak azért lenne szégyen, mert bebizonyosodna ami régóta tudható még pedig az, hogy az EU nélkül nem lenne itt nálunk semmi se...

Amikor ilyen rossz ürügyek miatt nem lehet az újságírónak belépni a parlamentbe, akkor az látszik, hogy a hatalom fél és ezek az utolsó kétségbesett lépések.

Most megpróbálom beszúrni azt a klippet amit nem is néztem volna meg, mert azt hittem, hogy béna. Viszont a tiltás felhívta rá a figyelmemet és azt kellett látnom, hogy tök jó. Mindenkinek ajánlom (annak az 1 moderátornak aki gondolom beleolvas a blogokba...):

http://index.hu/video/2011/12/20/boldog_karacsonyt_magyar_demokracia/

Ja és a 90-es években a FIDESZ-es képviselők farmerkabátos parlamenti megjelenése ma már nem lenne menő a FIDESZ-nél. Biztos ez is csak azért van mert van egy csomó öltöny a raktárukban amit nem fizettek ki, de a tartozást Joszif Tot nevére íratták. Szerintem a farmerkabát most is menőbb lenne tőlük.

0 Tovább

A dohányzás a diktátorokat sem kíméli

0 Tovább

Ha bagós vagy akkor pszichopata is...

0 Tovább

antismoke

blogavatar

A nemdohányzók védelmének fontosságára való figyelemfelhívás dohányfüstöléssel azaz környezetszennyezéssel járó, alkotmány ellenes cselekmények bemutatásával.

Utolsó kommentek