Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Dohányipari lobbi tovább erősödik - Kuncze visszatér

A hírek arról szólnak, hogy a szépemlékű Kuncze Gábor visszatér a politikai porondra.

Nehéz lenne nem belátni, hogy a tiltott is helyen dohányzó Horn Gyula és a tiltott helyen is dohányó Kuncze Gábor ellene volt minden nem dohányzókat védő törvény bevezetésének. A füsttel járó dohányzás tevékenysége önmagában demokrácia ellenes azzal, hogy a dohányzó körül lévő személyek alapvető emberi jogait (az egészséges levegőhöz való alapjogot) sérti. Magyarországon a 90-es évek végén még ennyire sem törödtek a nem dohányzók - köztük gyerekek - alapjogaival.

Én is látom a FIDESZ kétarcú politikáját, de el kell ismerni, hogy a nem dohányzók egészségét védő törvényt először a FIDESZ kormányzása alatt szavazták meg. Bár ennek nem volt hatása, de a ma magát demokratikus ellenzéknek nevezők csapata amikor kormányon voltak nem vonta le azt a következtetést a demokrácia nem erősödött és továbbra is dohányozhattak bárhol a dohányzók semmibe véve a nemdohányzók egészséges levegőhöz való jogát. Sőt mikor erre felhívta a média a figyelmüket, akkor mit csináltak ezek a demokrácia hívei?

Kitiltották a kamerákat a parlamentből! MSZP színeiben volt a házelnök aki kitiltotta a kamerákat és nem tiltakozott egy MSZP-és képviselő sem. Persze a FIDESZ sem...

Kuncze Gábor ugyanúgy nem tartja be a törvényeket, ahogy a FIDESZ képviselői sem. Persze az sem biztos, hogy jó, hogy a FIDESZ visszamenőleges hatállyal módosítja a törvényt és ezzel utólag legalizálja a problémás viselkedését. De többek között a fentebb említett okok miatt is eléggé hiteltelen, hogy azok próbálják meg Orbán Viktor hatalmát letörni akik miatt végül is Orbán Viktor hatalomra juthatott.

A nem dohányzók egészségét védő törvények és szabályok újra veszélybe kerülnek ha visszatérnek a függő droidok a parlamentbe, mert nekik még pénz sem kell, hogy a szabályokat enyhítsék. Nekik a függőségük diktálja majd azokat a javaslatokat, hogy enyhítsék a dohányzás szabályait.

A dohányzáshoz való hozzáállásban sok mindent le lehet mérni.

Most például azt, hogy a FIDESZ hatalma igen is recseg-ropog. Nem véletlen, hogy a dohány termékek értékesítését nem tudják megreformálni. Ha el tudnák érni, hogy ne lehessen NE LEHESSEN JÁTÉKOKKAL ÉS ÉDESÉGEKKEL EGYÜTT ÁRULNI A DOHÁNYTERMÉKEKET AKKOR FELNŐNE EGY OLYAN GENERÁCIÓ AMELY EGYÉRTELMŰ KÜLÖNBSÉGET TUD TENNI AZ ÉDESSÉGEK FOGYASZTÁSÁNAK KOCKÁZATAI ÉS A DOHÁNYZÁS KOCKÁZATAI KÖZÖTT.

Ma ez nem megy! Ma azt hiszik a gyerekek és felnőttek egyaránt, hogy a dohányzás annyira ártalmas mint az édesség fogyasztás. És még a dohányfüst 4000 mérgező vegyületeiről és az 50 rákkeltő anyagát sem fogják fel ép ésszel. A Polónium 210-ről már ne is beszéljünk. Fukushima után a sugárzás veszélye továbbra is bagatelizálódik.

A DOHÁNYZÁS DROG MÉG AKKOR IS HA LEGÁLIS! AZ AGY MŰKÖDÉSÉT BEFOLYÁSOLJA TEHÁT A DÖNTÉSEKET IS! MINDENKI ÚGY PUSZTÍTJA MAGÁT AHOGY AKARJA DE A DOHÁNYFÜST A MÁSIK EMBER EGÉSZSÉGÉT IS ROMBOLJA!

0 Tovább

Dohányipari lobbi újraszervezte önmagát és támad

Ma reggel megjelent egy cikk a napi gazdaság oldalán. A címe eléggé furcsa volt. Igy nézett ki: Öngólt lőtt a kormány - Megerősödhet a cigaretta-feketepiac.

Ha kielemeznénk, hogy az újságíró miért is ír arról, hogy öngólt lőtt a kormány, akkor hamar rájönnénk, hogy Dr. Szilágyi Tibor kutatásaiban leírt Magyarországi dohányipari lobbi módszerei nem változtak. Még egy ajánlot irodalom: Dr. Szilágyi Tibor: Eljátszott bizalom (Belső dohányipari dokumentumok tanulságai) Ráadásul ha aktuális szeretnék lenni, ezért az ajánlott kutatási munkákat érdemes összehasonlítani Schmitt Pál kisdoktori disszertációjával.

Iratnak egy-két cikket hasonló szalagcímmel és próbálják a negatívumokat kiemelni.

Hogy miért is lőtt öngólt a kormány az nem derült ki a cikkből, mert az, hogy a feketepiac erősödik az nem komoly érv azzal szemben, hogy a kereskedelemből származó haszon az államé. Ez sem éppen etikus, de ha hozzávesszük, hogy mennyivel kevesebb ember jut dohánytermékhez (köztük gyerekek), akkor a haszon felbecsülhetetlen. A NAV elég jól tudja kezelni már a dohánycsempészetet. (Meg lehet nézni a lefoglalt autók számát.)

A dohányipar eléggé álszent ebben a kérdésben hiszen nyilvánvaló, hogy a csempészet hátterében nagyrészt ők állnak.

Néhány éve pénzbüntetésre kötelezte az EU a területén működő, nagy dohányipari cégeket (PM,BAT) mert kiderült, hogy a EU-ba csempészést ők támogatták és az EU-n kívülre szállított kamionokban szállított dohánytermékeket (amire nem kellett nagy jövedéki adót számolni tehát olcsóbb volt) visszacsempészték a határon illetve ténylegesen ki sem mentek a kamionok és úgy terítették EU-n belül a azokat A végeken persze börtönt kaptak a gyalogok. Az igazgatók viszont csak a cég pénzéből fizették ki a büntetéseket.

Ezek után újságírókat bérelnek fel azért, hogy negatív színben tüntessék fel azt, hogy nem lehet cukorkát és csokoládét árulni a dohánytermékek mellett. Nem kicsit álszentek...

0 Tovább

Válasz az alkotmányügyi bizottság elnökétől - A "Viziközmű" módosítóval kapcsolatos kérdésekre

2012. január másodikán írt bejegyzésem alapján elküldtem a levelet az alkotmányügyi bizottság elnökének.

Ma megérekezett a válaszlevél Dr. Salamon László úrtól. Sok mindenre nem kaptam választ viszont egyértelműen elhatárolódott attól, hogy Ő írta volna alá az indítványt. 

Dr. Cser-Palkovics András aláírása volt azon a bizonyos módosító indítványon.

Tényleg az itt látható pdf-en látszik, hogy oda firkantottak egy h. betűt.

A FIDESZ ebben az esetben is kétarcú politikát követ. Nincsenek kétségeim, hogy még áprilisig a dohányipari lobbi bepróbálkozik...

Mindenesetre ezúton is elnézést kell kérnem Dr. Salamon László úrtól, hogy róla gondoltam azokat amiket gondoltam...

Éljen az Alkotmány és annak védelme!

0 Tovább

Milyen lett volna tavaly, amikor szóltál volna a nemdohányzó fülkében dohányzóra?

Mivel a tegnapi bejegyzésem számomra megfelelő nézettséget ért el, ezért közlöm egy régebbi tapasztalatomat.

Tavalyi évben még rendszeres volt, hogy dohányzó emberek egyszerűen kisajátították a kerékpár szállító melletti fülkét és ott dohányoztak. Van amikor csak egy ember miatt nem tudtál leüllni, mert bebüdösített az egyébként üres fülkébe. Természetesen ezzel egyidejüleg a leszállórészben is mindig dohányoztak. Sok energiámba és levelezésbe telt mire egyáltalán foglalkozni kezdtek a problémával. A dohányzók most sírnak, hogy a jogaikat nem tiszteli senki. Milyen jogokról beszélünk? Az egészséghez való jog erősebb vagy az, hogy másokat mérgezhessünk?

A helyzet - köszönhetően a Házonkívül stábjának- javult. Igaz nem azonnal, de már látszik a javulás. Hülye emberek továbbra is vannak, de ma eljutottunk oda, hogy a nemdohányzóknak fenntartott fülkéből már nem annak kell kimennie aki nem dohányzik. Ez már eredmény Magyarországon.

Nézzük illetve hallgassuk meg a reakciókat, hogy mit reagálnak arra amikor egy nemdohányzó fülkében szólsz, hogy hagyják abba a dohányzást:


szólj hozzá: Dohányfüstös kerékpárszállító

Tisztában vagyok vele, hogy a kép olyan amilyen. Kinek van lelkiereje rosszarcú, rosszhangulatú, ittas emberek csoportját(nem csak egy embert) úgy felvenni, hogy nem tart attól, hogy azonnal rohannia kell, hogy az életét mentse? (Nekem sem volt, de zavar, hogy ezt lehet büntetlenül tenni és nem szól a kutya se...)

A felvételt pont az olyan hozzászólók miatt vettem fel, mert eddig akárhány dohányzóra rászóltam, hogy legyen szíves és ne dohányozzon, akkor minidg hasonlóan aggresszívan reagálnak.

Ez is bizonyítja, hogy dohányzás sem különbözik az egyéb drogozási tevékenységtől és ugyanolyan aggresszíven viselkednek a dohányzók ha nélkülözniük kell, mint a más egyéb drogosoknak.

Akkor miért a törvényi megkülönböztetés? Miért kap börtönt aki füves cigit szív és miért lehet nyilvánosan nikotinos cigit szívni?

Alkoholos italt sem lehet fogyasztani közterületen pedig az alkohol fogyasztás csak a fogyasztója egészégét veszélyezteti.

9 Tovább

Milyen ha szólsz, hogy ne dohányozzanak melleted?

Nagyon zavar amikor más füstjét kell szívnom egy állomáson.

Ez történt tegnap is. Én szólni szoktam bár ismerem a mondást.

Viszont nekem a füsttől is megfájdul a fejem.

Eddig csak a jóérzésre hivatkozhattam a példában a törvényre hivatkoztam.

Nem raktam zsebra amit kaptam:


szólj hozzá: Milyen ha szólsz

A felvételből az is kiderül, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben a MÁV a hangosbemondóin keresztül nem támogatja a nemdohányzók egészségének védelmét. Nem mondják be, hogy tilos a dohányzás az állomáson. 10-ből 8 nem gyújtana rá ha bemondanák, hogy az állomás teljes területén dohányozni tilos.

A felvételen szereplő állomáson még a váróteremben is dohányoznak pedig az már január előtt is Tilos volt.

Az ÁNTSZ büntetési moratóriuma csak a január 1-től bevezetett büntetésekre vonatkozik. Tehát a várótermekben már most büntetniük kellene.

12 Tovább

antismoke

blogavatar

A nemdohányzók védelmének fontosságára való figyelemfelhívás dohányfüstöléssel azaz környezetszennyezéssel járó, alkotmány ellenes cselekmények bemutatásával.

Utolsó kommentek