Mivel a tegnapi bejegyzésem számomra megfelelő nézettséget ért el, ezért közlöm egy régebbi tapasztalatomat.

Tavalyi évben még rendszeres volt, hogy dohányzó emberek egyszerűen kisajátították a kerékpár szállító melletti fülkét és ott dohányoztak. Van amikor csak egy ember miatt nem tudtál leüllni, mert bebüdösített az egyébként üres fülkébe. Természetesen ezzel egyidejüleg a leszállórészben is mindig dohányoztak. Sok energiámba és levelezésbe telt mire egyáltalán foglalkozni kezdtek a problémával. A dohányzók most sírnak, hogy a jogaikat nem tiszteli senki. Milyen jogokról beszélünk? Az egészséghez való jog erősebb vagy az, hogy másokat mérgezhessünk?

A helyzet - köszönhetően a Házonkívül stábjának- javult. Igaz nem azonnal, de már látszik a javulás. Hülye emberek továbbra is vannak, de ma eljutottunk oda, hogy a nemdohányzóknak fenntartott fülkéből már nem annak kell kimennie aki nem dohányzik. Ez már eredmény Magyarországon.

Nézzük illetve hallgassuk meg a reakciókat, hogy mit reagálnak arra amikor egy nemdohányzó fülkében szólsz, hogy hagyják abba a dohányzást:


szólj hozzá: Dohányfüstös kerékpárszállító

Tisztában vagyok vele, hogy a kép olyan amilyen. Kinek van lelkiereje rosszarcú, rosszhangulatú, ittas emberek csoportját(nem csak egy embert) úgy felvenni, hogy nem tart attól, hogy azonnal rohannia kell, hogy az életét mentse? (Nekem sem volt, de zavar, hogy ezt lehet büntetlenül tenni és nem szól a kutya se...)

A felvételt pont az olyan hozzászólók miatt vettem fel, mert eddig akárhány dohányzóra rászóltam, hogy legyen szíves és ne dohányozzon, akkor minidg hasonlóan aggresszívan reagálnak.

Ez is bizonyítja, hogy dohányzás sem különbözik az egyéb drogozási tevékenységtől és ugyanolyan aggresszíven viselkednek a dohányzók ha nélkülözniük kell, mint a más egyéb drogosoknak.

Akkor miért a törvényi megkülönböztetés? Miért kap börtönt aki füves cigit szív és miért lehet nyilvánosan nikotinos cigit szívni?

Alkoholos italt sem lehet fogyasztani közterületen pedig az alkohol fogyasztás csak a fogyasztója egészégét veszélyezteti.