Keresztény üldözés a XXI. században címmel tartott konferenciát az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és erről írt cikket az index.hu:

"Stágel Bence, az IKSZ elnöke kezdte azzal, hogy ma a világon kb. 100 millió keresztényt üldöznek, és naponta 270 embert meg is ölnek. Négy vallási üldözöttből három keresztény – mondta. Ő volt az egyetlen, aki inkább a liberális nyugati világnak ment neki, mivel az ma inkább a szabad kereskedelmet védi, nem pedig az emberi jogokat. Stágel szerint a mindenre ráerőltetett tolerancia miatt kínos lett nyugaton a kereszténység. Elmondta, hogy – afféle kuruc.info-s lendülettel – a kereszténydemokraták honlapot indítottak a keresztényüldözés dokumentálására."

Nagy kérdés: VAJON AZ AZERI, BALTÁS GYILKOS KIADATÁSÁNÁL SIMÁN MEGBÉKÉLTEK AZZAL, HOGY EGY KERESZTÉNY, ÖRMÉNY EMBERT, ÁLMÁBAN MEGGYILKOLÓ EMBERT KÜLDENEK SZABADSÁGRA?

Stágel Bence szavai nem először tünnek megjátszásnak mert igaz keresztényként (?) támogatja a drogozást azaz a dohányzást tűz- és robbanásveszélyes munkahelyeken (!). Ugyanis sikerült egy igen furcsa ellentmondásos javaslatot benyújtani amit sikeresen meg is szavaztak a keresztény, hívő párttársai:

http://antismoke.postr.hu/a-nem-dohanyzok-vedelmet-tovabbra-is-gyengiteni-akarjak/