Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Stallone fiának korai halála a dohányzás mellékhatása

Sylvester Stallone a filmjeiben elhelyezett dohányreklámok sok ember korai halálát segítették elő. (Klikk ide a bizonyítékért amelyben Sly biztosítja a promótert, hogy a filmjeiben feltünteti a dohánytermékeket. Miért ha nem azért, hogy dohánytermék fogyasztásra buzdítson? Ugyanis a pozitív szereplők is kaptak a szájukba...)

Így Sly közvetve is okolható a saját fia halálért hiszen ha mint az apja nem is volt mellette, de mint egy aktuális hollywoodi sztár filmjeiből a fiú azt a mintát vehette le, hogy a dohányzás egy "cool" dolog. Sajnos így most elmondhatjuk, hogy jól megszívták.

A halottkém jelentése szerint Sage Stallone szívrohamban halt meg.

Egyes internetes tudósítások szerint Sage Stallone nagyon erős dohányos volt. Ezen az állapotán az sem segített, hogy elektromos cigire szokott át. (forrás: itt)

Az alábbi kép a rossz példát mutatja, de bizonyíték arra, hogy Sage Stallone tényleg dohányzott. Egyébként a fogazatának rossz állapota is a dohányzási szokásának köszönhető.

Tehát az alábbi képen látható tevékenység végeredménye lett az, hogy Sage Stallone ilyen fiatalon halt meg.

 Forrás: A kép tulajdonságaiból kiszedhető.

Szóval várjuk a "trafik törvényt", mert annak bevezetése csökkenti az ilyen korai halálozásokat.

0 Tovább

Itt az eredménye a törvény módosításnak - Újból robbant az olajfinomító Zalaegerszegen

A képviselők meg nem a biztonsági intézkedésekre helyezik a hangsúlyt hanem NEMZETBIZTONSÁGI ÉRDEKekre hivatkozva a dohányzást legalizálják tűz- és robbanásveszélyes munkahelyeken.

http://antismoke.postr.hu/a-nem-dohanyzok-vedelmet-tovabbra-is-gyengiteni-akarjak/

A dohányzók függőségben szenvedő, beteg emberek. (WHO)

Ha valaki dohányozni akar az nem menjen olyan helyre dolgozni ahol tűz- és robbanásveszélyes anyagok mellett kell a napi munkát végezni.

Példák:

Törökbálinton sem véletlen robbant fel a tűz- és robbanásveszélyes anyagokkal foglalkozó telephely.

Balatönfűzfői robbanások sem a biztonságról szóltak.

Most Zalaegerszegen is a nem megfelelő biztonsági előírások okozhatták a robbanást.

Egyébként felelős dohányzás nincsen hiába is próbálják a dohánytermékek gyártói elhitetni a társadalommal, hogy a dohányzás egy felelős döntés.

Most már törvény írja elő, hogy lehet dohányozni a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyeken.

A biztonsági óvintézkedések között természetesen az van, hogy csak a kijelölt helyen lehet dohányozni. Hány olyan választ kaptam már olyan embertől, aki nem a kijelölt helyen dohányzott, hogy most megy a kijelölt helyre dohányozni és azért gyújtott rá és abból a pár méterből nem lesz gond...

Ha már a kapun belülre nem lehet cigarettát vinni, akkor abból tényleg nem lett volna gond egyik helyen sem.

A vasútállomásokon is hasonló problémák felmerülhetnek, ugyanis ott is dohányoznak a robbanásveszélyes kocsik mellett. Csoda, hogy még nem volt ilyen baleset, mert gyakran szivárognak a tartályok...

Itt hívnám fel a figyelmet arra is, hogy az EU területén már csak olyan dohányárut lehetne forgalomba hozni, amely rövid időn belül önmagától kialszik. Ezt ma Magyarországon nem ellenőrzi egyetlen hatóság sem. Ha lennének ilyen ellenőrzések, akkor az összes cigarettát ki kellene vonni a forgalomból.

0 Tovább

A korszak amelyben a proletárdiktatúra és a dohányzók diktatúrája egybeforrt

Az alábbi képről az jön le, hogyha valaki szólt volna, hogyha valaki rákérdez, hogy: "Elvtársak mi lesz a passzív dohányzók egészségével?" - Azt bizony könnyen izgága ellenforradalmárként vetették volna börtönbe. 

Kádár, Rajk és Dobi a Rendőrség újjászervezésében kiemelkedő munkát végzett személyiségek kitüntetési ünnepsége után 1948-ban.

Fotó: Bauer Sándor/MTI, tárhely: index.hu galéria

A börtönökben a mai időkben is a dohányzók erősebb diktatúrája van és alkotmány ellenesen, mivel az állam hozzájárulásával, alkotmány ellenes törvényi paragrafusok segítségével lehet drogozni azaz dohányozni. Az állampolgári jogok biztosa néma ebben a témában. Pedig neki kellene benyújtani az alkotmánybírósághoz a beadványt, mert én egyelőre nem vagyok érintett. Az érintettek, meg örülnek, hogy élnek a börtönben nemhogy alkotmánybírósághoz nyújtanának be beadványokat a nemdohányzók egészségét védő szabályok kijátszására vonatkozó, alkotmány és egészség ellenes paragrafusok miatt. 

Azért az Úttörőknek sem volt jó dolguk.

Az alábbi képen látható gyerekek egy igazi úttörők lettek volna, ha szólnak az öregnek:

"Hé öreg! A Mi egészségünkkel mi lesz? Jó, hogy kültéren vagyunk, de a szél így is ránk fújja a büdös munkásának mérgező bűzét!"  http://www.cikiacigi.hu/tinik/mivana.html

Na jó a dohányzó fönöknek ma sem szólnak/szólhatnak a gyerekek. Lásd.: Alföldi Róbert is dohányzik a gyerek beosztottja mellett.

Fotó: Manek Attila/MTI, tárhely: index.hu galéria

3 Tovább

Damu életveszélyben - A dohányzás szív- és érrendszeri betegséget okoz

Damu Roland bizony életveszélyben van hiszen dohányzik és a 1999. évi XLII. törvényben továbbra is hagytak kiskapukat. A 2. § paragrafus 5. bekezdésének b. pontja megengedi, hogy a börtönben zárt térben is dohányozhatnak a rabok a c. pontja meg megengedi, hogy a pszichiátriai intézetben is zárt térben dohányozhatnak a betegek. Tehát mivel Damu nem hagyott fel a szívére veszélyes szenvedélyével ezért mind a sitten mind a pszichiátrián veszélyben van az élete. Javaslom, hogy inkább 5 év kocsmára itéljék, mert ott nem lehet dohányozni.

(Mellékesen megjegyezném, hogy 2. § paragrafus 8. bekezdésének b. pontja pont bezárja az összes 5. bekezdésben kinyitott kiskaput. De a 8. bekezdést nem nagyon olvassák sem a sitten sem a pszichiátrián és még az ÁNTSZ-nél sem... A törvény szövege itt.)

 

 fotó forrás: MTI

0 Tovább

Dohányzás tűz- és robbanásveszélyes munkahelyeken? - Törvényt hackelő Fideszes képviselők

Ez a blog alapvetően a dohányzás visszaszorítása melletti érvrendszerek tárolásást szolgálja. Azaz, hogy ne kelljen mindig újra megfogalmazni azokat a dolgokat amit egyszer már leírtam vagy más leírt. Mindenesetre nem olvassák sokan ezt a blogot így az érv rendszert csak magam hasznosítom újra. Sajnos két képviselő (most éppen FIDESZ-KDNP színekben) újra próbálkozott azzal, hogy egy kis piacot bővít a dohányiparnak. Ezért a lustságom ellenére erős belső kényszert éreztem, hogy levelet írjak a célból, hogy köznek is hasznos információt szerezek arról, hogy hogyan is gondolták ki azt a javaslatot amivel hackelnék a nem dohányzókat védő törvényt. De, hogy esetleg a nézettséget is pörgessem és felkerüljön e bejegyzés a címoldalra, ezért egy hatásvadász és elgondolkodtató videót is beszúrok. EZ ÜTŐS FELVÉTEL:

 

Tisztelt Dr. Mengyi Roland úr és Tisztelt Dr. Stágel Bence úr!

A híradásokban olvastam, hogy Önök állítólag konzervatív és állítólag keresztény képviselőként egy olyan törvénymódosító indítványt nyújtottak be a Parlamentben, amely a fokozottan tűz- és robbanásveszélyes munkahelyeken és létesítményekben megengedné a zárt térben való tűzveszéllyel és mérgező füsttel járó drogozást azaz a dohányzást.

http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=5994

Az indoklásukban többek között azt állítják, hogy a nemdohányzók egészségét védő törvény (továbbiakban Nvt.) azt írja elő, hogy nyílt térben kötelező kijelölni dohányzóhelyet és ezt a fajta ellentmondást szeretnék feloldani. Szeretném felvilágosítani Önöket arról, hogy az ndtv. nem írja elő azt, hogy kötelező kijelölni dohányzóhelyet a munkahelyeken. A munkahelyet dohányfüstmentes munkahellyé lehet nyilvánítani, ami egy fokozottan tűz- és robbanásveszéllyel járó munkahelyen és létesítményben minimum elvárás!

"A szabálytalan dohányzás veszélye miatt a teljes tiltás is nagyobb kockázatot jelent, mint a jelenleg működő, ellenőrzött, zárt dohányzó helyek megtartása, és ezeknek a nemdohányzók védelmét is kellően garantáló ellenőrzése."

 Az idézett mondatban benne van a lényeg illetve a nyilvánvaló hazugság, mert eddig sem tudták a nemdohányzók védelmét kellően garantálni a zárt térben kijelölt dohányzó helyekkel. Bármelyik munkahelyemen ahol volt kijelölt dohányzóhely mindig szenvedtem attól, hogy a dohányfüst kiszivárog a közlekedő folyósóra és az egyéb irodákba. Mindig arra hivatkoztak, hogy ezt az ÁNTSZ engedélyezte. Köszönjük szépen! Elég legyen végre ebből az álságos helyzetből! A zárt térben kijelölt dohányzóhely nem védi az ugyanabban az épületben tartozkodó nemdohányzók egészségét. http://www.cdc.gov/tobacco/data_statistics/fact_sheets/secondhand_smoke/protection/shs_exposure/index.htm

A dohányfüstben levő egészségkárosító anyagoknak nincs biztonságos szintje: nincs olyan kis mennyiségük, aminek a belégzése ne lenne ártalmas.

http://www.cikiacigi.hu/nagyok/mivana.html

A szabálytalan helyen való dohányzásnak valóban nagy kockázata van. Kár, hogy ilyen módon hívják fel a figyelmet arra, hogy a fokozottan tűz- és robbanásveszélyes, valamint a tűzveszélyes munkahelyeken, létesítményekben nem megfelelő emberek dolgoznak, de ezt a biztonsági kockázatot nem a dohányzási szabályok "felhígitásával" lehet megszüntetni. Én például minden nap meglepődök azon, hogy a Ferencvárosi pályaudvaron 2012. január 1. előtt is és utána is dohányoztak és dohányoznak a tűz- és robbanásveszélyes vonatok gyűrűjében. Ráadásul az előírásoktól függetlenül a pályaudvar zárt várótermében is dohányoznak a dohányzók pedig a nemdohányzókat védő törvény a zárt közforgalmú váróteremben már 2012. január 1. előtt sem engedte meg a dohányzást. Eddig is tudtam, hogy az állomásokon nem lehetne a kültéren sem dohányozni, akkor semmiképpen amikor tűz- és robbanásveszélyes anyagokat szállító vagonok várakoznak ott, de hogy miért nem tartják és tartatják be a szabályokat azt nem tudom. Szerintem be kellene tartani a törvényeket és a módosított Nvt. pont adott volna egy új érvet, hogy ne lehessen mások életét veszélyeztetni. Önök ezt az érvet szeretnék megszüntetni. Persze mondhatják azt, hogy engem nem érint a módosítás a napi életvitelemben, de az alábbi linken egy példát mutatok arra, hogy hogyan próbálják kijátszani a törvények kiskapuit

http://www.origo.hu/itthon/20120220-lakaskocsma-itt-barki-ragyujthat-a-dohanyzasellenes-torveny-a-helyre-nem.html

Már látom, hogy a Ferencvárosi pályaudvar várótermében kiírják: a váróterem egy fokozottan tűz- és robbanásveszélyes létesítmény ezért kénytelenek kijelölni a váróteremben a dohányzóhelyet.

Még egy példa: Már 2012. január 1 előtt is tiltott volt a dohányzás a sportlétesítmények olyan területein ahol zárt térben végzik a sporttevékenységeket. Erre az üzemeltetők azt találták ki, hogy a sporttevékenységek végzésével egy légtérben éttermet is üzemeltettek és azt mondták, hogy az étterem. Az ÁNTSZ egyes egységei panaszaimra mindig azt válaszolták, hogy a jogalkotó hibájából nem tudnak fellépni a dohányzással szemben, mert a törvény nem egyértelmű.

 A MALÉV csődjekor a szélesebb közönség is megtudhatta, hogy a repülőtéren az idősávoknak ára van, a mobiltelefonos frekvencia pályázatból kiderült, hogy pár MHz-es sávszélességnek milliárd Forintokban mérhető ára van, akkor felmerül a gyanú, hogy egy kis kapunak, amit a képviselők nyitva hagynak nincs-e ára?

A fentiek tekintetében arra kérem Önöket, hogy a következő kérdéseket a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény 19-20. §-ai alapján szíveskedjenek megválaszolni:

1. Kérem, hogy tájékoztassanak arról, hogy ki, illetve milyen szervezet működött közre a módosító javaslat kidolgozásában?!

2. Kérem, hogy tájékoztassanak arról, hogy Önök vagy a dohányipar képviselői (gyártó cégek, Magyar Dohányipari Szövetség, stb.) kezdeményeztek-e találkozót, illetve sor került-e ilyen találkozóra?!

3. Kérem, hogy tájékoztassanak arról, hogy mely érintett ipari cég (név szerint) egyeztetett Önökkel arról, hogy nem tudja garantálni a létesítmény biztonságát ilyen "szigorú" dohányzási szabályok mellett?!

4. Kérem tájékoztassanak arról, hogy pártjaik drogpolitikájával hogyan egyeztethető össze az, hogy egyes "műkedvelő" droghasználók az otthoni droghasználat miatt börtönbüntetéstől tarthatnak, addig az Önök javaslata szerint a fokozottan tűzveszélyes munkahelyeken mások életét veszélyeztető, drogfüggő emberek külön nekik kialakított helyiséget kapjanak, mert a drogfüggőségük miatt nem garantálható a biztonság?!

5. Kérem tájékoztassanak arról, hogy Önök miért nyújtanak be olyan szabályokat, amelyek nem garantálják az Alaptörvény XV. cikk (1)(2), XVII. cikk (3) fejezeteiben rögzített alapjogokat? (Azt nem fogadom el kifogásnak, hogy a Nvt. 2. § paragrafusának (5) bekezdésének eddigi tartalma eleve alkotmány ellenes és a jog előtti egyenlőség elvét sérti.)

6. Kérem tájékoztassank arról, hogy miért Nvt. 2. § paragrafusának (5) e. jelet adtak a szabálynak?

7. A parlament.hu oldalakon látható törvények szerint csak c jelig vannak kódifikálva az alkotmány ellenes kitételek. Tudnak valamit arról, hogy esetleg megint valami "viziközmű" stiklihez hasonlóan más is nyújtott be d jelű alkotmány ellenes kivételt?

8. Kérem sorolják fel az Nvt. 2. § (5) bekezdésének tényleges tartalmát!

9. Hogyan lehet az, hogy a nemdohányzók (köztük keresztény és nem keresztény gyerekek) egészségének tényleges védelmét elősegítő paragrafusok hatályba lépésére éveket kell várni, de az olyan alkotmány és egészségellenes szabályok mint amit most benyújtottak szinte azonnal életbe lépnek?

10. Tudnak-e olyan tudományos eredményről amely cáfolja az amerikai tisztiorvosi szolgálat kutatási eredményeit nevezetesen azt, hogy nincs olyan technológia, amely képes a dohányfüstöt egy épületből úgy eltávolítani, hogy csökkentse a passzív dohányzásnak való kitettséget? http://www.cdc.gov/tobacco/data_statistics/fact_sheets/secondhand_smoke/protection/shs_exposure/index.htm

11. Ha nincs ilyen tudományos eredmény a birtokukban, akkor jogász végzettségű emberek lévén hogy-hogy nem tudják levezetni azt, hogy az Nvt. 2. §. (8) bekezdése b jelű része eleve kizárja az épületen belüli dohányzóhelyek kijelölését (még a kivételeket is)? ( "(b) a dohányzóhelyek kijelölése, valamint a helyiség légöblítése olyan módon került kialakításra, hogy a dohányfüst a keletkezése helyétől közvetlenül az elszívócsatornába áramlik anélkül, hogy a nemdohányzó helyek az áramlás irányába esnének.” A törvény egyértelmű. Ha valami nem felel meg a feltételeknek, akkor nem lehet kijelölni dohányzóhelyet!)

 Adatigénylésem a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 19-20.§-ain alapul, ezért kérem, hogy ennek megfelelően jelen közérdekű adatokra vonatkozó megkeresésemnek 15 napon belül tegyenek eleget! Garantálom, hogy az összes olyan képviselővel, aki törvényi szinten gyengíteni akarja a nemdohányzók egészségének védelmét az kap egy ilyen levelet, amelyet törvény szerint el kell olvasnia, mert törvény kötelezi a válaszadásra!

Aki megnézte a filmet és végigolvasta ezt a levelet annak elárulom, hogy a két mélyen tisztelt képviselő azóta sem válaszolt...

0 Tovább

antismoke

blogavatar

A nemdohányzók védelmének fontosságára való figyelemfelhívás dohányfüstöléssel azaz környezetszennyezéssel járó, alkotmány ellenes cselekmények bemutatásával.

Utolsó kommentek